KSJ és a KBS World

1800 látogató :) Köszönöm, hogy megtiszteltek!

Szeretném megosztani veletek a gondolataimat ezzel a versennyel kapcsolatban. Nem szeretnék ujjal mutogatni a nyertesekre, és gyűlölködésre átadni a lelkem, mert nem én lettem a befutó. Egyszerűen csak ki kell írnom magamból, másfelől pedig buzdítani mindenkit, hogy ha elakarjuk érni a céljainkat, akkor induljunk el. Elég az első tíz lépést látnunk, aztán már a következő tíz fog formálódni a szemünk előtt. De meg kell tenni ezeket a lépéseket.


KBS videó verseny avagy Én vagyok Korea legnagyobb fanja!

A verseny sokkal előbb nyilvánossá vált, mint ahogy én észrevettem.  Egyszer talán posztoltam is, de őszintén szólva csak átfutottam a szöveget és máris elfelejtettem. Mondhatom, hiba volt.
Az utolsó héten tudatosult bennem az Indeed Korea csoport által, hogy én bizony nem vagyok hajlandó kihagyni ezt a lehetőséget, így még aznap összehoztam a kis háromfős csapatomat, hogy az ötleteinket bedobva próbáljunk az élre törni. Egy hét nem sok idő, és pont azt az időszakot kaptam el, mikor a legtöbb házi feladat és egyéb teendő gyűlt fel mind a hármunk részéről, de kitartóan és nagy lelkesedéssel fogtunk hozzá. Az ötletekkel nem volt baj, bedobáltuk egy képzeletbeli kosárba, ahol hosszú válogatás után, megfontolásokkal, kiselejteztük. Elsőként felállítottuk a koncepciót, mi az amit megakartunk mutatni a videón keresztül és elvetettük azokat az ötleteket, amik nem passzoltak azonnal a kirakóba. A felvételeket már másnap megkezdtük, a legutolsó felvételek pedig szombaton és vasárnap kerültek hozzá a nagy egészhez, leküzdve számtalan technikai malőrt. A koreai órám szombaton volt, ott felvettünk egy fél órát, amiből később kivágtuk a kevésbé szerencsés részeket. A hét minden napján filmeztünk, vasárnap pedig az utolsó fázisként felvettem az élőfelvételt, és szinte azonnal küldtük is át a csapatom szerkesztőjének, aki gyorsan hozzátette a nyersanyaghoz. Nem mondom, kevés időnk volt és annál nagyobb sietséggel csináltuk. Talán ezért nem volt szerencsés. Talán azért se, mert annyira másfelé indultunk el mind a hárman, hogy nehéz volt, mivel mindháromban voltak nagyon jó lehetőségek, és kevésbé jók. Talán azért se, mert túl sok anyagot vettünk fel, és nem volt teljesen összeszedett.
Az eredményhirdetés, két hét múlva, 2013. november 15.-én került ki a KBS oldalára.
Sok videón rágtuk át magunkat, az alatt a két hét alatt, próbáltuk elemezni mások videóit, sokkal inkább szakmai szemmel nézni, hogy mi az, amit ők is nagyon eltaláltak és mi voltak az általános hibák. A sajátomat nehéz volt bírálnom, mert hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltam elájulva a sajátomtól. Így volt. Több okból. De amellett, akik megnézték, és hozzátették az ő javaslatukat, kritikájukat, mindegyiket elfogadtam, és többszöri újranézés után, megláttam azokat a hibákat, amikre felhívták a figyelmemet.
Nagyon sokat izgultunk emiatt. Családtagok, barátok buzdításait olvastam nap, mint nap és a szemem előtt valóban csakis az első helyezés lebegett. Nem maga a konkrét első hely, hanem maga az út. Mert az út fontosabb volt számomra, mint a legtöbb dolog általában. Próbáltam nagyon pozitívan hozzáállni a dolgokhoz, bevonzani a siker kulcsát, de a nagy hal, elúszott. Talán pontosan megvolt ennek az oka, amiért a harmadik helyet vittem el, további  30 társammal együtt, de egyedüli magyarként kerültem fel a tabellára, és a harmadik helyezést nézve, Németország, Lengyelország, Szlovákia és ismét Németország után, Magyarország következett. 
Tudom, hogy talán nem fognak egyet érteni velem az olvasók, és talán hálátlannak titulálnak, de nem voltam olyan mérhetetlenül boldog, mint amilyen lehettem volna. Maga a tény, hogy én képviseltem az országunkat, több mint 3000 nevezővel, és 100 országgal, büszkeséggel tölt el. De belül ott van az a kis fullánk, ami nem hagy nyugodni még egy ideig. A sikert nem jön könnyen, de könnyen akarjuk. Én is így voltam és vagyok vele.
Feltettem a kérdést, hogy miért az a videó nyert, amelyik. A két hölgy, Franciaország és Palesztina lett a kiválasztott. Hosszasan átgondoltam a koncepciójukat, és a kivitelezésüket. Miben voltak jobbak, mint én? Elsőként abban, hogy a videójuk koncepciója egyszerűbb volt, de mutatósabb. Nem akarták olyan görcsösen megváltani a világot vele, ahogy én tettem. Én, mindent egy lapra tettem fel. Meg akartam mutatni mindazt, amit hirtelenjében összeszedtem.  Miért én vagyok Korea legnagyobb fanja? Ezért és ezért meg ezért, és talán ezért is…
A palesztin lány, a maga egyszerűségével, jóságával és ártatlan kisugárzásával készítette ezt a videót. Nem voltak benne sallangok, főzött és egy teljesen egyszerű napot mutatott be. Csak egy nap volt, amibe belevegyült Korea. Mikrofonnal, nagyon jó minőségűvé varázsolta a narrációt. Ha jól emlékszem Betlehem utcáit járta, ahol graffitikkel tarkított utcákon, mutatta meg az egyik koreai graffitit. Nem volt sablonos.
A francia lány pedig a két leadert választva, G-Dragont és CL-t mintázta magára, megtanulva a koreográfiákat, előadta az Eiffel-torony előtt. A látvány csodálatos volt, az Eiffel-torony teljes mértékben festői volt, a sok turistával, és azzal a hangulattal, amit sugárzott. Az, hogy szerintem a videó sokkal inkább kitért arra, hogy a kpop fanja a lány, semmint magának Koreának, amihez annyi minden beletartozik a kultúrán át, a zenén keresztül az ételig, az csak az én látásmódom.  A zsűrinek tetszett, értékelték a Michigo és a Baddest Female francia átdolgozását, így, őt illette az első hely és a csodás álomút Koreába.
A tanulság abszolút levehető volt számomra ezek után. Néhány tábla csokit elmajszolva, pedig már kevésbé éreztem magam elkeseredettnek. Várom a következő megmérettetést, ahol majd sokkal összeszedettebben, egy precízebb, választékosabb koncepciót állítunk fel, a videókat pedig nem egy hét alatt vesszük fel, hanem rászánjuk az időt majd. Ötleteim mindig is lesznek erre a témára, miért én vagyok Korea legnagyobb fanja. De nem is fan, hanem tisztelője. Sok mindenért, ami elhangzik a videó alatt.
Örülök a lehetőségnek, és annak is, hogy végül mégis jelentkeztem. Azt gondolom, oka van, amiért nem sikerült.  Vagy szimplán egy jel, hogy ez önmagának nem a vég, hanem egy kezdet. Kitudja.
                                                                                                                                   K.S.J

Gyalogbéka szárnyakat kap -Interjú Sebők Annával.

Annát a blogján keresztül ismertem meg elsősorban. Helyesbítek, az írásai alapján. Olyan élethűen írta le az adott eseményeket és helyszíneket, hogy aki olvasta, mindannyian úgy éreztük, ott vagyunk Anna mellett. Nagyon örültem, mikor Anna igent mondott az interjúkészítésre. Jószerével mindent tudunk arról, hogy milyen Korea Anna szemével, a blogjából. De hogy milyen Anna, az én tollamból?
Ez következik.

1. Intro Annáról
Ki vagyok, mi határoz meg? Fogós kérdés. Általában nem okoz gondot, hogy beszéljek bármiről is, kivéve, ha szerény személyem a téma. Mit mondhatnék magamról, ami nem álszerénységnek, vagy épp fellengzősségnek hat olyanok számára, akik nem ismernek?

Általában azt hallom vissza másoktól, hogy ijesztően távolságtartó, talán még ellenséges tudok lenni, míg nem ismernek meg közelebbről bizonyos helyzetekben. Sosem hiszik el, mikor elmondom, hogy 30 vagyok, mert sem a megjelenésem, sem a viselkedésem nem igazolja ezt - ezen igazán jól szoktam szórakozni. Emellett kiváló vagyok a munkámban és tudom, hogy ennek ellenére mindig van hova fejlődni, mert mindig vannak, akik régebb óta vannak a pályán előttem és több tapasztalattal bírnak, így képtelen vagyok általában leállni. A legnagyobb félelmem pedig az, hogy egyszer nem lesz, hova tovább fejlődni, tovább lépni. De vajon ez elég ahhoz, hogy bárki képet alkothasson rólam, mikor bennem is csak egy homályos kép él? :)

2. Mi volt a legelső kapcsolatod Koreával? Mikor döntöttél úgy, hogy elutazol oda?

A legelső kapcsolat még a szegedi TIK számítógépeinél jött létre, 2002-ben. Akkor még nem volt saját számítógépem, vagy internetem, ezért rendszeresen ott böngésztem a világhálót. Egyszer belebotlottam egy mangába és onnan talán egy éven belül eljutottam Koreáig. Manga-anime-japán doramák és KOREA volt a bejárt út, ha jól emlékszem. 

A 200 pound Beauty-t láttam először és akkor azonnal megfogott, hogy mennyivel nyíltabban fejezik ki az érzéseket a filmekben, mint az addig látott japán filmek, ráadásul a színészek gyönyörűek voltak és egy olyan kultúrával kerültem szembe, ami nagyon más volt, mint ami körülvett, mégsem éreztem idegennek.

Ezután "falni" kezdtem a filmeket, melyekben felfedeztem magamnak a nyelvet, a divatot, a gasztronómiát, építészetet és azt a kultúrát, mely képes volt a 21. században is megtartani a hagyományait és büszkén ápolni azokat. Eltelt közel 11 év és az ország és kultúrájának szeretetet mit sem halványult bennem.

Mindig is szerettem volna elutazni, de diákként persze erre nem volt pénzem. Azután meg valahogy egy állandó kívánsággá szorult vissza ez az út, de mindig annyit dolgoztam, hogy lehetetlen volt néhány napnál több időre elszakadni. Koreát pedig nem lehet egy hosszú hétvégén megtekinteni és bevallom, tartottam tőle, hogy egyedül nekivágjak egy ilyen útnak, annyira messze az otthontól.

Végül egy tavalyi út Londonba, ahol a nyelvtudásomra és szervezőkészségemre voltam utalva, meghozta a kellő bátorságot. Úgy éreztem, ha ez ment a maga kihívásaival, akkor Koreában sem lesz gond.Eldöntöttem, hogy a 30-ik szülinapom előtt koreai földre lépek.

Fél évre előre megvettem a repülőjegyet és onnantól már nem volt visszafordulás.

3. Nagy kaland vette kezdetét az utazásoddal, hiszen akik olvasták a blogodat, azok már a legelejétől tudhatják, hogy milyen szövevényes út vezetett odáig. Építettél fel magadban elvárásokat Koreával kapcsolatban?

Nem csak Koreával kapcsolatban nem voltak elvárásaim, de általában igyekszem úgy élni az életem, hogy ne támasszak elvárásokat, mert az sokszor csalódáshoz vezet, amit csakis magunknak köszönhetünk. Persze ez nem azt jelenti, hogy nincsenek igényeim, de próbálok nyitottan közelíteni és remélem, hogy felém is így közelítenek, mert általában bizalmatlan vagyok az idegenekkel.

A nagynéném fogalmazta meg ezt egyszer a legjobban: "Ha kell, a megtestesült kedvesség és derű vagyok, csak senkivel ne hozzon össze a sors egy másik napon."

Visszatérve, tisztában voltam vele, hogy a világ másik felére megyek, ahol mások a szokások és mások az emberek, de tudtam, hogy a közbiztonság nagyon jó lesz, hogy angolul minden ki lesz írva mindenhová és legalább egy ember lesz Szöulban, akit ismerek. A többit már a sorsra bíztam.

Persze arra nem számítottam, hogy a vécépapírt nem dobhatom bele sehol a vécékagylóba. Hogy a mindenben használt szezámolaj nem tervezett teljes tisztító kúrában részesít majd, de még ez sem zavart, mert az első néhány nap után úgy éreztem, hogy hazaértem és persze ez is a kaland része volt.

4. Mi a legpozitívabb élményed az ott töltött idő alatt? 

Az emberek segítőkészsége, az átlátható közlekedés - nem csak városban, hanem városok között is, a mindenhol jelenlévő tisztaság... mind nagyon jó benyomást tettem rám. Talán a legpozitívabb, hogy néhány olyan embert is megismertem ott, akikkel ma már talán azt mondhatom, hogy egy hosszú barátság köt össze, mert földrészeken át is tartjuk a kapcsolatot. Ott pedig, nekik és még számos embernek hála, akik csak fél napokra szegődtek mellém, vagy én melléjük, felejthetetlen élményekben volt részem.

5. Ért-e csalódás? Ha igen, mi volt az?

Egyetlen dolog volt, ami nem tetszett annyira. Az utolsó szöuli napomon befizettem egy DMZ túrára, aminek a végén az egész csoportot elvitték egy vörös ginseng gyárba, hogy vásároljunk. Senki nem értette, hogy miért vagyunk ott először, azt sem értettük meg, hogy mit magyaráztak a növényről, majd a különböző nemzetiségű csoporttagok, mint ijedt vadak, a terem sarkába húzódva várták, hogy mikor engednek ki minket az ajtón, miközben a pultok mögött a csinos eladó hölgyek több száz dollár értékben kínálgatták a gyógyhatású növényből készült termékeket. 

Pont azért utaztam saját szervezésben, hogy ne tudjanak olyan helyekre- programokra vinni, ami egyáltalán nem érdekel, végül mégis belefutottam. Bár ebben is volt valami jó. Megkóstolhattam a vörös ginsenget.

6. Korea minden bizonnyal nagy hatással volt rád. Utazónak gondollak,aki minden látogatott helytől kapott valamit és azt hiszem nem is tévedek sokat. Miben változtatott meg Korea?

Olyan szerencsés voltam, hogy eddig voltam már néhány országban, de tudatos utazó csak most válik belőlem. London meghozta a bátorságom és Korea... Korea gyógyír volt testnek és léleknek. A legfontosabb, amit ott kaptam, az a bizonyosság, hogy nem szabad az álmaimról lemondanom. Nem számít, hogy milyen rögös az út, hogy nem látom, mi lesz a vége és nem tudok minden lépést megtervezni, csak induljak el. Oldalakat írhatnék arról, hogy mit kaptam, és éppen ezért nem akartam egyetlen kis leírásba besűríteni, hanem elkezdtem írni a sorozatot. Talán ott és úgy, átjön, milyen is volt Koreában.

7. Vágysz vissza? Mikorra várható az újabb odaút?

Amikor két hét után a Szöul-Amszterdam járaton ültem, csak ez járt a fejemben: Engedjenek vissza. Le akarok szállni a gépről. Ez, azt hiszem, mindent elárul.

Mikorra tervezem a következő utat? 2016-2017-ben. Lehet csatlakozni! :)

8.Mit tanácsolnál azoknak, akik kiakarnak jutni oda? Mi az a jó tanács, amit megosztanál az olvasókkal?

Szálljatok meg olcsó hostelekben, mert tiszták és mégis itt ismerkedhettek meg a legtöbb emberrel.

Angol vagy koreai, kínai nyelvtudás nélkül senki ne vágjon neki az útnak, hacsak nem csoportban utazik, de ha lehet, inkább egyéni utat tervezzetek.

Tervezzétek meg, hogy mit szeretnétek látni, majd legyetek annyira rugalmasak, hogy elmertek térni a tervektől.

Néha álljatok meg, hogy tényleg lássátok, hol is jártok.

Két hétnél kevesebb időre el se induljatok és Szöul mellett látogassatok meg más városokat is.

Még valami, a reptéren kölcsönözzetek koreai telefont és ha van időtök, Busanból, menjetek át Japánba hajóval, mert olcsóbb, mint a repülőjegy.

9.Mi már beszélgettünk egy kicsit előzőleg,de azért tovább vinném ezt a fonalat. Beszéltünk kpopról, doramákról, személyekről. Mit szeretsz igazán a koreai kultúrában? ( itt arra értem, h pl én nagyon örülök, hogy a család nagyon fontos számukra, mivel nekem nincsenek szüleim, és imádom, ahogy tisztelik egymást.)

A koreai életszemlélet számomra nagyon vonzó. A munkámban én is maximalista vagyok, képtelen vagyok arra, hogy egy helyben üljek. Általában 3-4 féle dolgot próbálok megcsinálni, véghez vinni egyszerre és ebben látok párhuzamot. Emellett ők személyként is próbálnak mindig többek lenni, amit egy bizonyos mértékig szintén példaértékűnek érzek. 

Emellett gyönyörű a nyelv, nagyon finomak és egészségesek az ételek és az egyik nagy álmom, hogy egyszer majd, legalább egy rövid ideig egy modernizált hanokban lakhassak.

Ahogy én látom, a koreai mentalitás ez: "hogyan tudom elérni a célom, hogy egyre több legyek?" Itthon inkább ez a jellemző: "segítsen valaki meghatározni a célom és vezessen el azon az úton, de ha nem lesz belőle semmi, az se nagy baj, amíg napról-napra megvagyok." 

De persze nem minden fekete és fehér, bármely kultúrát nézzük. 

10.Sok barátra tettél szert az utad során? Mesélnél az ott kötött barátságaidról egy kicsit?

Sok ismerősöm lett, akikkel az internetnek hála tudom tartani a kapcsolatot és talán még fogunk találkozni a jövőben, de voltam olyan szerencsés, hogy megismerkedtem egy emberrel, akivel azt mondhatom, hogy valódi barátság alakult ki köztünk. Bár több ezer kilométer választ el most tőle, de rendszeresen beszélünk és, ha minden igaz, 2015 elején ismét találkozni fogunk. Ő Suné, a Dél-Afrika-i lány, akivel Szöulban egy szobában voltunk és akivel együtt jártuk be a várost Buddha születésnapján.

A többieket a sors úgy fújta mellém, hogy nem is kerestem őket. Egy tajvani nő, egy Hong-Kong-i lány, egy szingapúri fiú, egy magyar (mint kiderült igen híres) kutató orvos ikerpár és ők csak azok voltak, akikkel több órát töltöttem együtt, de mélyebb kapcsolat nem alakult ki. 

Kint meglepetésemre kevés volt a a nem ázsiai éppen ezért főleg a fehér ember az érdeklődés középpontjában áll. Ki csak vizsgálgat, ki szóba is próbál elegyedni. Nos, az ilyen találkozásoknak hála, nem egy anekdota született az út során.

11. A képeid magukért beszélnek, ahogy a blogod minden egyes beszámolója is. 

Van olyan hely, ahová nem sikerül ellátogatnod, de tervezed, hogy következőnek már elmész?

Persze, mindenhová, ahol nem jártam. És, ha azokat bejártam, akkor néhány helyre majd visszamennék.

Például eredetileg Andongba is mentem volna, de helyette Busan mellett döntöttem út közben és nem bántam meg. Korea számtalan látványosságot tartogat, aminek a végigjárása talán nem is lehetséges, hacsak nem él ott le egy életet az ember. 

12. Te mit látsz valós különbségnek a két ország között? Mit hoznál át ide, és mit vinnél át innen oda?

Az emberek hozzáállása az élethez, munkához nagyon más. Ott sincs kolbászból a kerítés, rengeteget dolgoznak az emberek és hatalmas nyomás nehezedik rájuk az elvárások tengerében ők mégis, látszólag képesek megtalálni az arany középutat. 

Ám csupán 2 hetet töltöttem kint és 10 éven át a k-image tükrén át próbáltam megtudni minél többet erről az országról. Ez nem elég arra, hogy véleményt alkothassak egy kultúráról, illetve annak jó vagy rossz tulajdonságairól. Ha a jövőben lesz lehetőségem hosszabb időt kint tölteni, akkor talán majd egyszer megpróbálom megválaszolni ezt a kérdést.

Hogy mit vinnék oda? A magyar népmeséket, a nagynéném krumpligombóc levesét és fahéjas almalekvárját, az itthoni divattervezőket, a magyar pálinkát és porcelánt és azt az okos magyar kobakot, mellyel oly sokan rendelkeznek ebben az országban, de azt hiszem, hogy te nem egészen erre gondoltál :)

 

További linkek:
Gyalogbéka főz -Gyalogbéka Koreában
Köszönöm Annának, amiért szánt időt az interjúra a bokros teendői mellett, és kívánok neki további sok szép utat és természetesen hozzá dukáló blogbejegyzéseket! :)