Ez következik.
1. Intro Annáról
Ki vagyok, mi határoz meg? Fogós kérdés. Általában nem okoz gondot, hogy beszéljek bármiről is, kivéve, ha szerény személyem a téma. Mit mondhatnék magamról, ami nem álszerénységnek, vagy épp fellengzősségnek hat olyanok számára, akik nem ismernek?
Általában azt hallom vissza másoktól, hogy ijesztően távolságtartó,
talán még ellenséges tudok lenni, míg nem ismernek meg közelebbről
bizonyos helyzetekben. Sosem hiszik el, mikor elmondom, hogy 30 vagyok,
mert sem a megjelenésem, sem a viselkedésem nem igazolja ezt - ezen
igazán jól szoktam szórakozni. Emellett kiváló vagyok a munkámban és
tudom, hogy ennek ellenére mindig van hova fejlődni, mert mindig vannak,
akik régebb óta vannak a pályán előttem és több tapasztalattal bírnak,
így képtelen vagyok általában leállni. A legnagyobb félelmem pedig az,
hogy egyszer nem lesz, hova tovább fejlődni, tovább lépni. De vajon ez
elég ahhoz, hogy bárki képet alkothasson rólam, mikor bennem is csak egy
homályos kép él? :)
2. Mi volt a legelső kapcsolatod Koreával? Mikor döntöttél úgy, hogy elutazol oda?
A
legelső kapcsolat még a szegedi TIK számítógépeinél jött létre,
2002-ben. Akkor még nem volt saját számítógépem, vagy internetem, ezért
rendszeresen ott böngésztem a világhálót. Egyszer belebotlottam egy
mangába és onnan talán egy éven belül eljutottam Koreáig.
Manga-anime-japán doramák és KOREA volt a bejárt út, ha jól emlékszem.
A 200
pound Beauty-t láttam először és akkor azonnal megfogott, hogy mennyivel
nyíltabban fejezik ki az érzéseket a filmekben, mint az addig látott
japán filmek, ráadásul a színészek gyönyörűek voltak és egy olyan
kultúrával kerültem szembe, ami nagyon más volt, mint ami körülvett,
mégsem éreztem idegennek.
Ezután
"falni" kezdtem a filmeket, melyekben felfedeztem magamnak a nyelvet, a
divatot, a gasztronómiát, építészetet és azt a kultúrát, mely képes volt
a 21. században is megtartani a hagyományait és büszkén ápolni azokat.
Eltelt közel 11 év és az ország és kultúrájának szeretetet mit sem
halványult bennem.
Mindig
is szerettem volna elutazni, de diákként persze erre nem volt pénzem.
Azután meg valahogy egy állandó kívánsággá szorult vissza ez az út, de
mindig annyit dolgoztam, hogy lehetetlen volt néhány napnál több időre
elszakadni. Koreát pedig nem lehet egy hosszú hétvégén megtekinteni és
bevallom, tartottam tőle, hogy egyedül nekivágjak egy ilyen útnak,
annyira messze az otthontól.
Végül egy tavalyi út Londonba, ahol a
nyelvtudásomra és szervezőkészségemre voltam utalva, meghozta a kellő
bátorságot. Úgy éreztem, ha ez ment a maga kihívásaival, akkor Koreában
sem lesz gond.Eldöntöttem, hogy a 30-ik szülinapom előtt koreai földre
lépek.
Fél évre előre megvettem a repülőjegyet és onnantól már nem volt visszafordulás.
3.
Nagy kaland vette kezdetét az utazásoddal, hiszen akik olvasták a
blogodat, azok már a legelejétől tudhatják, hogy milyen szövevényes út
vezetett odáig. Építettél fel magadban elvárásokat Koreával
kapcsolatban?
Nem
csak Koreával kapcsolatban nem voltak elvárásaim, de általában
igyekszem úgy élni az életem, hogy ne támasszak elvárásokat, mert az
sokszor csalódáshoz vezet, amit csakis magunknak köszönhetünk. Persze ez
nem azt jelenti, hogy nincsenek igényeim, de próbálok nyitottan
közelíteni és remélem, hogy felém is így közelítenek, mert általában
bizalmatlan vagyok az idegenekkel.
A
nagynéném fogalmazta meg ezt egyszer a legjobban: "Ha kell, a
megtestesült kedvesség és derű vagyok, csak senkivel ne hozzon össze a
sors egy másik napon."
Visszatérve,
tisztában voltam vele, hogy a világ másik felére megyek, ahol mások a
szokások és mások az emberek, de tudtam, hogy a közbiztonság nagyon jó
lesz, hogy angolul minden ki lesz írva mindenhová és legalább egy ember
lesz Szöulban, akit ismerek. A többit már a sorsra bíztam.
Persze arra nem számítottam, hogy a vécépapírt nem dobhatom bele
sehol a vécékagylóba. Hogy a mindenben használt szezámolaj nem tervezett
teljes tisztító kúrában részesít majd, de még ez sem zavart, mert az
első néhány nap után úgy éreztem, hogy hazaértem és persze ez is a
kaland része volt.
4. Mi a legpozitívabb élményed az ott töltött idő alatt?
Az
emberek segítőkészsége, az átlátható közlekedés - nem csak városban,
hanem városok között is, a mindenhol jelenlévő tisztaság... mind nagyon
jó benyomást tettem rám. Talán a legpozitívabb, hogy néhány olyan embert
is megismertem ott, akikkel ma már talán azt mondhatom, hogy egy hosszú
barátság köt össze, mert földrészeken át is tartjuk a kapcsolatot. Ott
pedig, nekik és még számos embernek hála, akik csak fél napokra
szegődtek mellém, vagy én melléjük, felejthetetlen élményekben volt
részem.
5. Ért-e csalódás? Ha igen, mi volt az?
Egyetlen
dolog volt, ami nem tetszett annyira. Az utolsó szöuli napomon
befizettem egy DMZ túrára, aminek a végén az egész csoportot elvitték
egy vörös ginseng gyárba, hogy vásároljunk. Senki nem értette, hogy
miért vagyunk ott először, azt sem értettük meg, hogy mit magyaráztak a
növényről, majd a különböző nemzetiségű csoporttagok, mint ijedt vadak, a
terem sarkába húzódva várták, hogy mikor engednek ki minket az ajtón,
miközben a pultok mögött a csinos eladó hölgyek több száz dollár
értékben kínálgatták a gyógyhatású növényből készült termékeket.
Pont
azért utaztam saját szervezésben, hogy ne tudjanak olyan helyekre-
programokra vinni, ami egyáltalán nem érdekel, végül mégis belefutottam.
Bár ebben is volt valami jó. Megkóstolhattam a vörös ginsenget.
6.
Korea minden bizonnyal nagy hatással volt rád. Utazónak gondollak,aki
minden látogatott helytől kapott valamit és azt hiszem nem is tévedek
sokat. Miben változtatott meg Korea?
Olyan
szerencsés voltam, hogy eddig voltam már néhány országban, de tudatos
utazó csak most válik belőlem. London meghozta a bátorságom és Korea...
Korea gyógyír volt testnek és léleknek. A legfontosabb, amit ott kaptam,
az a bizonyosság, hogy nem szabad az álmaimról lemondanom. Nem számít,
hogy milyen rögös az út, hogy nem látom, mi lesz a vége és nem tudok
minden lépést megtervezni, csak induljak el. Oldalakat írhatnék arról,
hogy mit kaptam, és éppen ezért nem akartam egyetlen kis leírásba
besűríteni, hanem elkezdtem írni a sorozatot. Talán ott és úgy, átjön,
milyen is volt Koreában.
7. Vágysz vissza? Mikorra várható az újabb odaút?
Amikor
két hét után a Szöul-Amszterdam járaton ültem, csak ez járt a fejemben:
Engedjenek vissza. Le akarok szállni a gépről. Ez, azt hiszem, mindent
elárul.
Mikorra tervezem a következő utat? 2016-2017-ben. Lehet csatlakozni! :)
8.Mit tanácsolnál azoknak, akik kiakarnak jutni oda? Mi az a jó tanács, amit megosztanál az olvasókkal?
Szálljatok meg olcsó hostelekben, mert tiszták és mégis itt ismerkedhettek meg a legtöbb emberrel.
Angol
vagy koreai, kínai nyelvtudás nélkül senki ne vágjon neki az útnak,
hacsak nem csoportban utazik, de ha lehet, inkább egyéni utat
tervezzetek.
Tervezzétek meg, hogy mit szeretnétek látni, majd legyetek annyira rugalmasak, hogy elmertek térni a tervektől.
Néha álljatok meg, hogy tényleg lássátok, hol is jártok.
Két hétnél kevesebb időre el se induljatok és Szöul mellett látogassatok meg más városokat is.
Még
valami, a reptéren kölcsönözzetek koreai telefont és ha van időtök,
Busanból, menjetek át Japánba hajóval, mert olcsóbb, mint a repülőjegy.
9.Mi
már beszélgettünk egy kicsit előzőleg,de azért tovább vinném ezt a
fonalat. Beszéltünk kpopról, doramákról, személyekről. Mit szeretsz
igazán a koreai kultúrában? ( itt arra értem, h pl én nagyon örülök,
hogy a család nagyon fontos számukra, mivel nekem nincsenek szüleim, és
imádom, ahogy tisztelik egymást.)
A
koreai életszemlélet számomra nagyon vonzó. A munkámban én is
maximalista vagyok, képtelen vagyok arra, hogy egy helyben üljek.
Általában 3-4 féle dolgot próbálok megcsinálni, véghez vinni egyszerre
és ebben látok párhuzamot. Emellett ők személyként is próbálnak mindig
többek lenni, amit egy bizonyos mértékig szintén példaértékűnek érzek.
Emellett
gyönyörű a nyelv, nagyon finomak és egészségesek az ételek és az egyik
nagy álmom, hogy egyszer majd, legalább egy rövid ideig egy modernizált
hanokban lakhassak.
Ahogy én
látom, a koreai mentalitás ez: "hogyan tudom elérni a célom, hogy egyre
több legyek?" Itthon inkább ez a jellemző: "segítsen valaki meghatározni
a célom és vezessen el azon az úton, de ha nem lesz belőle semmi, az se
nagy baj, amíg napról-napra megvagyok."
De persze nem minden fekete és fehér, bármely kultúrát nézzük.
10.Sok barátra tettél szert az utad során? Mesélnél az ott kötött barátságaidról egy kicsit?
Sok
ismerősöm lett, akikkel az internetnek hála tudom tartani a kapcsolatot
és talán még fogunk találkozni a jövőben, de voltam olyan szerencsés,
hogy megismerkedtem egy emberrel, akivel azt mondhatom, hogy valódi
barátság alakult ki köztünk. Bár több ezer kilométer választ el most
tőle, de rendszeresen beszélünk és, ha minden igaz, 2015 elején ismét
találkozni fogunk. Ő Suné, a Dél-Afrika-i lány, akivel Szöulban egy
szobában voltunk és akivel együtt jártuk be a várost Buddha
születésnapján.
A
többieket a sors úgy fújta mellém, hogy nem is kerestem őket. Egy
tajvani nő, egy Hong-Kong-i lány, egy szingapúri fiú, egy magyar (mint
kiderült igen híres) kutató orvos ikerpár és ők csak azok voltak,
akikkel több órát töltöttem együtt, de mélyebb kapcsolat nem alakult
ki.
Kint
meglepetésemre kevés volt a a nem ázsiai éppen ezért főleg a fehér ember
az érdeklődés középpontjában áll. Ki csak vizsgálgat, ki szóba is
próbál elegyedni. Nos, az ilyen találkozásoknak hála, nem egy anekdota
született az út során.
11. A képeid magukért beszélnek, ahogy a blogod minden egyes beszámolója is.
Van olyan hely, ahová nem sikerül ellátogatnod, de tervezed, hogy következőnek már elmész?
Persze, mindenhová, ahol nem jártam. És, ha azokat bejártam, akkor néhány helyre majd visszamennék.
Például eredetileg Andongba is mentem volna, de helyette Busan mellett
döntöttem út közben és nem bántam meg. Korea számtalan látványosságot
tartogat, aminek a végigjárása talán nem is lehetséges, hacsak nem él
ott le egy életet az ember.
12. Te mit látsz valós különbségnek a két ország között? Mit hoznál át ide, és mit vinnél át innen oda?
Az
emberek hozzáállása az élethez, munkához nagyon más. Ott sincs
kolbászból a kerítés, rengeteget dolgoznak az emberek és hatalmas nyomás
nehezedik rájuk az elvárások tengerében ők mégis, látszólag képesek
megtalálni az arany középutat.
Ám csupán 2
hetet töltöttem kint és 10 éven át a k-image tükrén át próbáltam
megtudni minél többet erről az országról. Ez nem elég arra, hogy
véleményt alkothassak egy kultúráról, illetve annak jó vagy rossz
tulajdonságairól. Ha a jövőben lesz lehetőségem hosszabb időt kint
tölteni, akkor talán majd egyszer megpróbálom megválaszolni ezt a
kérdést.
Hogy
mit vinnék oda? A magyar népmeséket, a nagynéném krumpligombóc levesét
és fahéjas almalekvárját, az itthoni divattervezőket, a magyar pálinkát
és porcelánt és azt az okos magyar kobakot, mellyel oly sokan
rendelkeznek ebben az országban, de azt hiszem, hogy te nem egészen erre
gondoltál :)
További linkek:
Gyalogbéka főz -Gyalogbéka Koreában
Köszönöm Annának, amiért szánt időt az interjúra a bokros teendői mellett, és kívánok neki további sok szép utat és természetesen hozzá dukáló blogbejegyzéseket! :)
Gyalogbéka főz -Gyalogbéka Koreában
Köszönöm Annának, amiért szánt időt az interjúra a bokros teendői mellett, és kívánok neki további sok szép utat és természetesen hozzá dukáló blogbejegyzéseket! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése